2019. 02. 19. Zsuzsanna

Kinyitottak az első balatoni strandok

2013. április 22. 08:51 - I love Balaton
Kinyitottak az első balatoni strandok

Kinyitottak ez első strandok a Balatonnál a hétvégén, akadtak napozók, akik már meg is mártóztak a 12 fokos vízben. Sok strandon még tart a felkészülés az idei szezonra.

Na kérem, annyira jó lett az idő hétvégére, hogy már ki is nyitottak az első strandok a Balatonnál. Ez még csak amolyan előszezonocska, semmi komoly, de valamikor mindennek el kell kezdődnie, ugyebár.

A balatoni strandok közül az elsők között nyitott ki a szigligeti, ahol belépőjegyet még nem szednek, de már hét közben is várják a sétálókat, napozókat. A strandok zöménél még tartanak a kisebb-nagyobb karbantartási munkák, felújítások, de a szezonra minden szög a helyére kerül.


Jelentősebb fejlesztéseket valósítanak meg Balatonbogláron, a város központi részén lévő Platán strandon, ahol az idei szezonra új közösségi tereket, köztük többfunkciós homokos sportpályát, gyermekjátszótereket, fűzfalabirintust alakítanak ki. Továbbra is szabad strandként, tehát ingyenesen működik majd a Platán, de lesz egy lehatárolt fizetős része, ahol erre a szezonra elkészül a Boglári buborék nevű élményfürdő és vizes játszópark.

Fonyódon a város központjában lévő "sándortelepi" strandon egy 200 méter hosszú fövenypart megépítésére készülnek, ehhez minden feltétel adott, csak a vízjogi engedélyre várnak. Ez lesz az első komolyabb lépése a strand átépítésének, a szeptemberben folytatódó munkával a jövő szezonra teljesen megújul a strand mintegy 300 millió forintos fejlesztés keretében.

Balatonfenyves központi szabad strandján újabb fövenyes partszakaszt alakítanak ki, mert a két évvel ezelőtt létrehozott hasonló attrakció nagy sikert aratott a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt. Gyenesdiáson mindkét strandon bővítik a játszótereket, a nyáron minden nap animációs programok lesznek, és a diási strandon teljes lesz a wifi-lefedettség. Balatonberényben új tájékoztató táblákat helyeznek ki, virágokat ültetnek, és a strand nyugati oldalára ingyenesen használható wifi-hálózatot építenek ki.


Az északi parton Balatonfüreden van folyamatban a legnagyobb fejlesztés. Több mint nyolcvanmillió forintos költséggel iszaptalanítják és újrahomokozzák mindkét városi strand medrét mintegy 40 méter szélességben a parttól, átlagosan 30 centiméter vastagságban. További ötvenmillió forintos fejlesztéssel modernizálják a város Esterházy strandját, a Kisfaludy strand keleti szélén pedig újabb lídós partszakaszt alakítanak ki, főként a gyerekeknek.

Hasonló nagyságrendű a balatonfűzfői Föveny strand fejlesztése, százmilliós beruházással múlt század eleji hangulatot idéző, ugyanakkor korszerű, akadálymentesített főépületet alakítanak ki, és emelik a szolgáltatások színvonalát.

A zánkai községi strandon elsősorban a gyerekekre koncentrálnak az idei fejlesztéssekkel. A strand nyugati részén a partvédőmű 30 méteres szakaszának megbontásával homokfövenyes öblöt hoznak létre, amelyet fa cölöpsorral, földrézsűvel határolnak le. Alsóörsön újabb fűzfaárnyékolókat telepítenek, továbbá meteorológiai állomást hoznak létre webkamerákkal, amelyek információit az interneten is el lehet majd érni.     

Révfülöpön mindkét strandon több száz négyzetméteres térkő burkolattal megnövelték a part menti sétányokat, nagyméretű homokozókat alakítanak ki, és a tervek szerint már júniustól lesz internet-hozzáférési lehetőség. Balatonszepezden kicserélik a meder homokját, Balatonalmádiban folytatódik a Wesselényi strand főépületének nyílászárócseréje és a pénztár rekonstrukciója. Megújul a büfésor is.

A balatoni strandok jelentős része ingyenes, főként a déli parton, ahol minden településen akad szabad strand. A fizetős strandok többségénél még nem döntöttek az árakról az önkormányzatok, illetve üzemeltetők. Egyelőre annyi tudható, hogy a balatonszárszói központi strand továbbra is ingyenes marad, Keszthelyen az eddigi árak csökkentése is felmerült. Várhatóan több helyen maradnak a korábbi árak, de lesznek, ahol többe kerül a belépő, mint tavaly.

Íme a 2019-es SUNSET RUN 14 km választható pro futótrikói

2019. február 6. 17:00 - I love Balaton
Íme a 2019-es SUNSET RUN 14 km választható pro futótrikói

Mind a 8 felső összesítve ebben az írásban


Regisztráció & Nevezés a 2019-es Sunset Run-ra

Olvass és tudj meg mindent


Ha egyedül tervezed meg a futásaidat, akkor ezekre figyelj! #trainingforkeszthely

Fokozatosság, technika, képesség fejlesztés, nyújtás, figyelj az edzéseid jellegére!


Mi túl hideg már a kinti futáshoz?

2019. január 30. 18:08 - Flander Marci
Mi túl hideg már a kinti futáshoz?

Természetesen ez a kérdés is nagyban emberfüggő.


Mi a regeneráló futások tényleges haszna?

2019. január 25. 09:14 - Flander Marci
Mi a regeneráló futások tényleges haszna?

Széles körben elfogadott, hogy a regeneráló futások célja, hogy megkönnyítsék a felépülést.


Teknőc

2019. január 17. 11:02 - Kuttor Csaba
Teknőc

A teknőc az mi?


Mi a regeneráló futások tényleges haszna?

2019. január 12. 14:45 - Flander Marci
Mi a regeneráló futások tényleges haszna?

Széles körben elfogadott, hogy a regeneráló futások célja, hogy megkönnyítsék a felépülést az őket m


Hogyan „éljük” túl az előttünk álló ünnepi időszakot?

A karácsonyi időszak a családé, az ünnepi hangulaté, az ínycsiklandozó finomságoké, és a pihenésé. Egy átlagos embernél... tovább

A magyar triatlon jövőjéért csoport

2018. december 9. 14:55 - Kristóf Róbert
A magyar triatlon jövőjéért csoport

Transparens munkacsoport


Döntés az Országos Bajnokságokról

2018. november 15. 17:07 - 575
Döntés az Országos Bajnokságokról

2019 évi Országos Bajnokságok


Megmutatták, milyen lesz a felújított füredi ófalu, neked is tetszeni fog

A Kossuth utca - Alsó köz - Segesdi utca - Somogyi utca körbehatárolta terület újul meg.