2018. 06. 22. Paulina

Idióták tették tönkre a Balaton jegét

2017. január 4. 09:25 - I love Balaton
Idióták tették tönkre a Balaton jegét

Ismeretlenek vöröskő- és jégdarabokkal dobálták tele a Balaton jegét Kenesénél.

Az okos akció miatt korcsolyázhatatlanná és balesetveszélyessé vált a jég - ami egyébként önmagában is az. A hét eleje óta szépen hízik ugyan a jég, de még veszélyes rálépni.

A jégre dobált kövek az olvadáskor le fognak süllyedni a Balaton fenekére, amivel megkeserítik majd a nyári fürdőzést is, hiszen a strandolók megbotolhatnak rajtuk, vagy alaposan beverhetik a lábukat a víz alatt.

A Facebookon közzétett bejegyzéshez született hozzászólásokból kiderül, hogy sajnos más tóparti szakaszokon, így Balatonakarattyán, Csopakon is garázdálkodtak a kődobálók.

15740790_1214161365316885_3937697993396230843_n

A következő napokban a jég további vastagodására lehet számítani, de a hét közepétől várható erős vagy viharos szél hatására sokfelé feltöredezhet a tó jégtakarója és szélesebb rianások, illetve jégtorlaszok alakulhatnak ki.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője szerint talán a hétvégére egyes területeken alkalmassá válhat a tó jege a korcsolyázásra.

(via nlc)

Megjelent az új balatoni kalauz, ami nem hiányozhat a polcodról - íme a legjobb helyek

A Balatoni Kör gasztrotérképével együtt jelent meg a Magyar Konyha 2018 gasztrokalauz.


Vigyázz, mostantól fizetni kell a Balaton egyik leghosszabb szabadstrandjánál

Kellemetlen meglepetés érheti a déli parton nyaralókat.


Elkezdődött az egyik, ha nem a legmenőbb balatoni fesztivál, le ne maradj róla!

Megtartották az ünnepélyes megnyitót, a buli a készlet erejéig tart.


Nagy dolog ért véget a Balatonnál, és éppen időben: így lesz tökéletes a szezon

Befejeződött a dél-balatoni vasútvonal felújítása, gyorsabban járnak majd a vonatok.


Az idei Balaton-átúszás olyan monumentális lehet, mint még soha

A tervek szerint június 30-án kerül sor a 36. Balaton-átúszásra. Meglepő dolog derült ki róla.


Át nem vett rajtcsomagok

2018. június 12. 09:59 - Kovács Erika
Át nem vett rajtcsomagok

Így kaphatod meg, ha nem tudtál eljönni


Káprázatos balatoni panorámát ígér az új kilátó, már építik

Ha minden jól megy, a kirándulók júliusban birtokba is vehetik a több mint 17 méter magas kilátót.


575 Keszthely Triathlon Rövidtáv - Eredmények

2018. június 10. 12:46 - Kovács Erika
575 Keszthely Triathlon Rövidtáv - Eredmények

Kedves Rövidtávosok, tovább

575 Keszthely Triathlon Középtáv - Eredmények

2018. június 10. 10:12 - Kovács Erika
575 Keszthely Triathlon Középtáv - Eredmények

Szombati eredménylista


575 Sunset Run - Eredmények

2018. június 10. 09:39 - Kovács Erika
575 Sunset Run - Eredmények

7k és 14k eredmények a versenyről


Egyedülálló, és minden nyaraló számára nagyon fontos program indul a Balatonnál

Mentőöv néven új balatoni vízbiztonsági programot dolgoztak ki.