2018. 05. 22. Júlia, Rita

Ettől a hírtől nyűgös leszel, újabb balatoni strand vált fizetőssé

2017. július 21. 08:45 - I love Balaton
Ettől a hírtől nyűgös leszel, újabb balatoni strand vált fizetőssé

Egyre kevesebb helyen lehet ingyen fürdőzni a Balatonnál, újabb település esett el.

Nem lehet többé ingyen fürdőzni az egykori zánkai úttörőváros strandján, ráadásul a nyitvatartást is radikálisan korlátozták - írja a Turizmus Online.

Az idei szezonban a felnőttek már csak 500, a 3-14 év közötti gyerekek 400, a három éven aluli gyermekek, a diákok és a nyugdíjasok pedig 300 forint ellenében mehetnek be egy napra.

Két felnőtt és két gyerek esetén kedvezményes családi belépőt lehet váltani, 1500 forintért. Ha pedig több mint két gyerkőccel érkezünk, 200 forintot kell fizetni gyerekenként a családi jegy ára mellé.

Délután négy óta után száz forintot elengednek a felnőtt és kedvezményes jegyből, a csúszdát pedig továbbra is ingyen lehet használni, ami talán némi vigaszt nyújt majd az érkezőknek. A strand péntektől vasárnapig, naponta 9-19 óráig tart nyitva.

Áremeléssel indul a strandszezon a Balatonnál, ennyivel kell többet fizetned

Hagyományosan pünkösdkor nyitnak a balatoni strandok, bár van, amelyik egész évben nyitva van.


Ne fuss el a fontos fehérjék elől!

2018. május 21. 13:35 - Tamás Rita
Ne fuss el a fontos fehérjék elől!

Fehérjére mindeninek szüksége van, hát még annak, aki sportol.


Ingyenes nevezés a gyerekeknek 2018-ban is!

2018. május 21. 13:12 - 575 Team
Ingyenes nevezés a gyerekeknek 2018-ban is!

Gyere és a kicsiket se hagyd otthon!


Ingyenes edzés Rubint Rékával!

2018. május 21. 12:56 - 575 Team
Ingyenes edzés Rubint Rékával!

Regisztrálj, hogy Rékával tornázhass!


Mesés kúriát adnak el 490 millióért Tihanyban

2018. május 18. 10:03 - I love Balaton
Mesés kúriát adnak el 490 millióért Tihanyban

Csend, nyugalom, minőség - szerény félmilliárd forintért.


575 Keszthely Triathlon 2018 - IDŐREND

2018. május 17. 17:28 - Straub Ágoston
575 Keszthely Triathlon 2018 - IDŐREND

Kattints a részletekért...


Nyílt vízi tájékozódás, és csoportos helyzetek kezelése

Felkészítünk a versenyre


Balatoni alkotás lett az év magyar fagyija, igazi különlegesség a győztes

Az országos fagylaltversenyen balatoni győzelem született, Gyenesdiás öt díjat is nyert. tovább

NEVEZÉS IDŐTARTAM VÁLTOZÁSOK

2018. május 15. 15:17 - 575 Team
NEVEZÉS IDŐTARTAM VÁLTOZÁSOK

Ha még nem neveztél vagy a gyermekedet szeretnéd benevezni, akkor olvasd el a változásokat


A futócipő-vásárlás legfontosabb szempontjai

2018. május 15. 14:50 - Tamás Rita
A futócipő-vásárlás legfontosabb szempontjai

Újabb top-tipp Ritától


Hegyi felkészülés hegyek nélkül? Van megoldás.

2018. május 14. 16:49 - Flander Marci
Hegyi felkészülés hegyek nélkül? Van megoldás.

Így készülj Keszthelyre!