2018. 08. 20. István

Egyedülálló, különleges vonatozáson vehetnek részt a gyerekek a Balatonnál

2017. november 29. 09:36 - I love Balaton
Egyedülálló, különleges vonatozáson vehetnek részt a gyerekek a Balatonnál

Jelentkezzetek időben, különben nem lesz az egészből semmi!

Mikulás-napi kisvonatozást szervez a Máv-Start és a Majorka Turisztikai és Rendezvényközpont december 2-án és 3-án Balatonfenyves és Imremajor között.

A különvonat 10:15-kor indul Balatonfenyvesről és 10:32-kor érkezik meg Imremajorba; visszafele 11:45-kor indul és 12:02-kor fut be Balatonfenyvesre.

Az imremajori Hunyady Udvarban számos színes program várja a gyermekeket. A résztvevőket tízóraival – teával és pogácsával – fogadják, majd érkezik a Mikulás, akivel közös fotó készítésére is lehetőség lesz. A programok között szerepel táncház, kézműves foglalkozás, és megtekinthető a kültéri betlehem is.

Óvodás, iskolás csoportoknak december 4-én, 5-én és 6-án szerveznek látogatást. A csoportok igényei szerint lehetőség van az Imremajorból visszainduló különvonat menetrendjének módosítására, igazodva a balatonfenyvesi vasúti csatlakozáshoz.

Az előzetes regisztráció határideje november 30., csütörtök. A rendezvényt csak megfelelő számú jelentkező esetén tartják meg. További részletek itt.

Szívbemarkoló, önzetlen üzenetet írt az édesanya, akinek a fia belefulladt a Balatonba

Azért mutatjuk ezt meg, hogy tudjátok, milyen fontos a vízimentők munkája.


Itt az év balatoni strandétele, és az tuti, hogy ilyesmiről még nem is hallottál

Az idei versenynek több újdonsága is volt.


Ez itt a Balaton szíve, 900 ember rajzolta meg - ki nem találnád, hogy miért

Nem mindennapi eseményre került sor vasárnap Zamárdiban.


Láttad már, mi van a Balatonban a lábad alatt? Hát jobb, ha megnézed!

Nem csak a tengerben van látnivaló, a Balaton mélye is csodálatos.


Akkora tömeg van a Balatonnál, hogy sokan az autójukban alszanak

A múlt hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága.


Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

2018. augusztus 6. 15:57 - Flander Marci
Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

Flander Marci élménybeszámolója a 28. eXtremeMan versenyről


Ijesztő trend kezdődött, vészesen fogynak a Balaton szabadstrandjai

Tempósan tűnnek el a Balaton szabadstrandjai, az idén már csak húsz településen van ilyen.


Az űrkutatás legizgalmasabb titkait ismerheted meg a Balatonnál

Megújult a bakonybéli Pannon Csillagda űrkutatást szemléltető kiállítása, amelyen a Hold- és a Mars-kutatásba is bepillantást nyerhettek. tovább

575 Keszthely Triathlon számokban

2018. július 31. 16:13 - 575 Team
575 Keszthely Triathlon számokban

Infografika 575 módra, vagyis ki, mikor, miben versenyez.


Rendhagyó, különleges és imádnivaló útikönyv készült a Balatonról

Egy fiatal tervezőgrafikus olyat alkotott, amilyet még senki.


Nagy meglepetés a Kékszalagon: olyan győzött, akire talán senki sem számított

Csütörtökön gyenge szélben rendezték meg az 50. Kékszalagot, meglepő végeredmény született.