2018. 06. 18. Levente

Egyméteres hó van a Balaton melletti sípályán

2017. december 22. 09:42 - I love Balaton
Egyméteres hó van a Balaton melletti sípályán

Csütörtökön megnyílt a Balatonfűzfőtől 25, Veszprémtől 15 kilométerre található eplényi sípálya.

A sízők az A1-es főpályát és a T1-es tanulópályát is használhatják, amint az időjárás engedi, további pályaszakaszokat nyitnak meg. A napok óta tartó hóágyúzásnak köszönhetően majdnem egyméteres hóréteg fedi a pályát.

Az A7-es sípályát, amely a jövő év elejétől szintén használható lesz, 500 méterrel meghosszabbították, és 50 méteresre szélesítették. A pályára kétüléses felvonót telepítettek, amely a pálya teljes hosszában, azaz egy kilométeren húzódik.

A sípályán öt új mobil hóágyú és egy új szivattyúrendszer is működik, ezzel a fejlesztéssel másfélszeresére növekedett a korábbi hógyártó kapacitás.

Január elejétől a 150 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően egy új kölcsönző, két új pénztár, oktatóközpont és egy büféterasz működik majd a síközpontban, valamint egy új 800 férőhelyes parkolót is használhatnak a látogatók.

Nagy dolog ért véget a Balatonnál, és éppen időben: így lesz tökéletes a szezon

Befejeződött a dél-balatoni vasútvonal felújítása, gyorsabban járnak majd a vonatok.


Az idei Balaton-átúszás olyan monumentális lehet, mint még soha

A tervek szerint június 30-án kerül sor a 36. Balaton-átúszásra. Meglepő dolog derült ki róla.


Át nem vett rajtcsomagok

2018. június 12. 09:59 - Kovács Erika
Át nem vett rajtcsomagok

Így kaphatod meg, ha nem tudtál eljönni


Káprázatos balatoni panorámát ígér az új kilátó, már építik

Ha minden jól megy, a kirándulók júliusban birtokba is vehetik a több mint 17 méter magas kilátót.


575 Keszthely Triathlon Rövidtáv - Eredmények

2018. június 10. 12:46 - Kovács Erika
575 Keszthely Triathlon Rövidtáv - Eredmények

Vasárnapi eredmények


575 Keszthely Triathlon Középtáv - Eredmények

2018. június 10. 10:12 - Kovács Erika
575 Keszthely Triathlon Középtáv - Eredmények

Szombati eredménylista


575 Sunset Run - Eredmények

2018. június 10. 09:39 - Kovács Erika
575 Sunset Run - Eredmények

7k és 14k eredmények a versenyről


Egyedülálló, és minden nyaraló számára nagyon fontos program indul a Balatonnál

Mentőöv néven új balatoni vízbiztonsági programot dolgoztak ki, amelynek tesztelése idén öt település strandjain zajlik majd. tovább

Az utolsó két nap!

2018. június 7. 12:23 - Borza Gyula
Az utolsó két nap!

Verseny előtti csekklista


Bemelegítés 20.30-tól Túróczi Rékával

2018. június 6. 12:35 - Kovács Erika
Bemelegítés 20.30-tól Túróczi Rékával

Felfokozzuk a hangulatot a verseny előtt


Csodahajók és rekordok várhatók az idei Kékszalagon

2018. június 6. 10:09 - I love Balaton
Csodahajók és rekordok várhatók az idei Kékszalagon

Szinte minden évben megjelenik egy új csúcsgép a Balatonon, idén több is lesz.