2018. 07. 19. Emília

Megválasztották a Balaton legjobb kávéját és koktélját

2018. május 11. 10:18 - I love Balaton
Megválasztották a Balaton legjobb kávéját és koktélját

Igazi ínyencségeket választottak győztesnek, szeretni fogjátok őket.

Virágmotívumok, indiánfej tejhabból művészien megrajzolva a forró cappuccino tetején, ehető virágokkal díszített koktél - többek között ilyen érdekességeket is készítettek a térségből és az ország távolabbi részéről érkezett versenyzők Gyenesdiáson, a Balatoni Barista és Koktél Bajnokságon, ahol kiválasztották a Balaton kávéját és koktélját is.

Elsőként a baristák mérkőztek meg, minden versenyzőnek negyed óra alatt kellett elkészíteni és a zsűrinek felszolgálni négy-négy adag eszpresszót, cappuccinót és saját maga által kitalált kávéitalt. Utóbbiak közül a legkreatívabb lett a Balaton kávéja.

Ezt már harmadik éve választják ki, és a régió több kávézójában, cukrászdájában és éttermében kínálják. "Egy adag eszpresszó kávé, cseresznyepüré, kicsi citrus és tonik le van shake-elve és jégre van szűrve, majd mindenki kedve szerint díszíti" – mutatta be a Pelso Nova névre keresztelt italt megálmodója, a Győrből érkezett Csóka Richárd, aki ehető virágokkal kínálta kreációját.

Délután újabb versenyzők álltak a pult mögé a koktélbajnokságon. Így a nap végére – idén először – az is kiderült, milyen italkülönlegességet kortyolgathatnak a vendégek a tó körül a Balaton koktéljaként.

"A Balaton szíve nevet kapta. Ebben gin, rózsalimonádé, barack- és kardamon bitter, levendula-és bodzaszirup, valamint friss lime van. A levendula Tihanyhoz, a bodza Balatonfenyveshez kötődik: koktélhoz próbáltam virágosabb ízt adni" – mesélte a gyömrői Keleti Máté, akinek a Balaton a természetet, a harmóniát, a nyugodt, kellemes hangulatot jelenti, ezt próbálta visszatükrözni italában.

(via zalai hírlap, a kép illiusztráció)

Hihetetlenül menő lesz az új Sió-zsilip, új közösségi tér születhet Siófokon

A tender iránt eddig heten érdeklődtek, a terepmunkák várhatóan jövő tavasszal kezdődhetnek.


Idén is elefántokat fürdettek a Balatonban, ilyen volt a buli

Idén is elefántfürdetéssel indult szombaton Balatonlellén a Cirkuszok éjszakája.


Elképesztő programdömping lesz szombaton a Balatonnál, nem lesz könnyű választanod

Akármerre indulsz, szinte biztosan belefutsz valamilyen nagyszabású programba a tó mellett.


Véget ért a legfontosabb verseny, ezek most a Balaton legjobb strandjai

Harmincnégy balatoni strandon loboghat Kék Hullám Zászló, íme a legjobbak közülük.


Magyarország legmenőbb buszmegállója a Balaton mellett van, itt jó várni a buszra

A Tapolca környékén lakók tudják, hogyan kell kellemesebbé tenni a várakozással töltött időt.


Szombaton új világ kezdődik a balatoni hajózásban

2018. július 6. 08:38 - I love Balaton
Szombaton új világ kezdődik a balatoni hajózásban

Már nagyon sokan várták, hogy ez megtörténjen.


Kezdődik a Balaton legnagyobb fesztiválja, 160 ezer ember jön

Már tizenkettedszer Balaton Sound Zamárdiban, rengeteg újdonsággal.


Ötvenméteres óriáskerékkel ünnepli alapításának 50. évfordulóját Siófok

Már meg is nyitották az új látványosságot. tovább

IRONMAN NICE

2018. június 30. 07:27 - Flander Marci
IRONMAN NICE

Miért éppen Nizza? Hát, mert Alaszkában túl hideg van nekem ironman-t csinálni.


Még pont időben csinálták meg a legfontosabb felmérést: kiderül, melyik balatoni strand a legjobb

Az eredményhirdetést sem húzzák sokáig, hamarosan minden kiderül.


Van egy rossz hírünk a balatoni strandolóknak, valami történt a vízben

A korai melegnek és tiszta víznek vannak nem várt kellemetlen következményei.