2018. 08. 20. István

Megmérték: olyan tiszta a Balaton, hogy inni lehetne belőle

2018. június 1. 09:33 - I love Balaton
Megmérték: olyan tiszta a Balaton, hogy inni lehetne belőle

A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézete hajóról vett mintákat a tóból.

"A legfontosabb mutató a klorofilltartalom: Tihanynál 2,2 mikrogramm volt literenként, Keszthelynél pedig 6,6 mikrogramm, ami nagyon jó érték" – mondta G. Tóth László.

A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének igazgatója megjegyezte: ezek az értékek legalább hat-hétszer alacsonyabbak, mint a 70-80-as években voltak. A klorofilltartalmat elsősorban kovamoszatok és zöld algák teszik ki.

"Vizsgáltuk a víz átlátszóságát is, 40-90 centi között mozgott. A PH-érték 8,6 volt, enyhén lúgos a Balaton, minden értéke rendben van" – mondta el G. Tóth László.

A zooplankton-állomány vizsgálatánál a tavaszi halívás eredménye látszódott, a kis halak csapatokban úszkálnak, nekik pedig tökéletes táplálékot biztosít a sok pici újszülött rák és a kerekes féreg.

Vízibolhából kevesebb van, de 3-4 helyett 8-10 pete van bennük, ami a szakember szerint azt mutatja, hogy jó a táplálékellátottságuk a Balatonban.

(via sonline)

Szívbemarkoló, önzetlen üzenetet írt az édesanya, akinek a fia belefulladt a Balatonba

Azért mutatjuk ezt meg, hogy tudjátok, milyen fontos a vízimentők munkája.


Itt az év balatoni strandétele, és az tuti, hogy ilyesmiről még nem is hallottál

Az idei versenynek több újdonsága is volt.


Ez itt a Balaton szíve, 900 ember rajzolta meg - ki nem találnád, hogy miért

Nem mindennapi eseményre került sor vasárnap Zamárdiban.


Láttad már, mi van a Balatonban a lábad alatt? Hát jobb, ha megnézed!

Nem csak a tengerben van látnivaló, a Balaton mélye is csodálatos.


Akkora tömeg van a Balatonnál, hogy sokan az autójukban alszanak

A múlt hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága.


Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

2018. augusztus 6. 15:57 - Flander Marci
Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

Flander Marci élménybeszámolója a 28. eXtremeMan versenyről


Ijesztő trend kezdődött, vészesen fogynak a Balaton szabadstrandjai

Tempósan tűnnek el a Balaton szabadstrandjai, az idén már csak húsz településen van ilyen.


Az űrkutatás legizgalmasabb titkait ismerheted meg a Balatonnál

Megújult a bakonybéli Pannon Csillagda űrkutatást szemléltető kiállítása, amelyen a Hold- és a Mars-kutatásba is bepillantást nyerhettek. tovább

575 Keszthely Triathlon számokban

2018. július 31. 16:13 - 575 Team
575 Keszthely Triathlon számokban

Infografika 575 módra, vagyis ki, mikor, miben versenyez.


Rendhagyó, különleges és imádnivaló útikönyv készült a Balatonról

Egy fiatal tervezőgrafikus olyat alkotott, amilyet még senki.


Nagy meglepetés a Kékszalagon: olyan győzött, akire talán senki sem számított

Csütörtökön gyenge szélben rendezték meg az 50. Kékszalagot, meglepő végeredmény született.