2018. 12. 15. Valér

Szombaton új világ kezdődik a balatoni hajózásban

2018. július 6. 08:38 - I love Balaton
Szombaton új világ kezdődik a balatoni hajózásban

Már nagyon sokan várták, hogy ez megtörténjen.

Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók, július 7-én kezdődik ugyanis a hajózási főszezon, amely az idén egy héttel tovább tart. A főszezonban a menetrend szerinti járatok mellett séta- és programhajó kínálattal is várja az utasokat a Balatoni Hajózási Zrt.

A cég szerint eddig jól alakult az idei, 172. balatoni hajózási szezon, amely húsvétkor indult, tavalyhoz képest változatlan díjakkal. A meleg tavasznak és a hosszú hétvégéknek köszönhetően június 30-ig 184 ezer utast szállítottak a személyhajók, ami 23 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A Szántód-Tihany között egész évben közlekedő kompon az év első felében 18 százalékkal nőtt az utasok száma, ami köszönhető annak is, hogy az elmúlt télen nem fagyott be a tó, továbbá optimalizálták a menetrendet. Az első fél évben 396 ezer utast, 131 ezer gépjárművet és 27 500 kerékpárt szállítottak a balatoni kompok.

A főidényben 21 közforgalmú személyhajó-kikötő között, 15 útvonalon, heti 458 járatot indít a BAHART. A legforgalmasabb útvonalakon gyorshajó szolgáltatás is igénybe vehető.

A társaság utasforgalmának csaknem egyharmadát a séta- és programhajók utazóközönsége adja. Idén is úgy állították össze a kínálatot, hogy minden korosztály találjon kedvére való lehetőséget. A különböző kikötőkből hetente 13 Varázshajó indul a gyerekeknek, 29 bulihajó a szórakozni vágyóknak. Sétahajózni heti 288, naplementét nézni heti 32 járaton lehet. Az idén is lesznek Minimax Gyerekhajók, Tihanyi-félszigetet kerülő sétahajók, kompkoncertek, és újdonságként Keszthelyről hetente egyszer csillaglesre is lehet indulni hajóval.

A főidényben 4 komp biztosítja a folyamatos átkelést, a menetrend szerint 40 percenként, igény esetén sűrűbben járva. Az első járat Szántódról 6 óra 40 perckor, Tihanyból 7 órakor, az utolsó járat Szántódról 23 óra 20-kor, Tihanyból 23.40-kor indul.

A magyar triatlon jövőjéért csoport

2018. december 9. 14:55 - Kristóf Róbert
A magyar triatlon jövőjéért csoport

Transparens munkacsoport


Döntés az Országos Bajnokságokról

2018. november 15. 17:07 - 575
Döntés az Országos Bajnokságokról

2019 évi Országos Bajnokságok


Megmutatták, milyen lesz a felújított füredi ófalu, neked is tetszeni fog

A Kossuth utca - Alsó köz - Segesdi utca - Somogyi utca körbehatárolta terület újul meg.


Kezdjük újra!

2018. november 13. 19:35 - 575
Kezdjük újra!

Avagy az alapozás kezdete


Kezdődik az egyik legmenőbb balatoni fesztivál

2018. november 12. 09:35 - I love Balaton
Kezdődik az egyik legmenőbb balatoni fesztivál

Tihanyban évszázados hagyományt elevenítenek fel.


Elképesztő fotó bizonyítja: a Balaton közepén van a Föld széle

A Balaton az egész univerzum alfája és ómegája.


Milliókat költenek a balatoni parti sétányokra és parkokra

A strandfejlesztésekre igényelhető támogatások után újabb pályázati lehetőséget kaptak a települések


Dávid fogta ki a Balaton rekordpontyát, nemcsak a súlya, a hossza is letaglózó

Sosem fogtak még akkora pontyot hivatalosan a Balatonnál, mint a napokban. A gigászi hal Hoffer Dávid horgán akadt fent. tovább

575 Factory nevezés kupon beváltása november 4-10 között

5.000 Ft v. 10.000 Ft-os vásárlási utalvány felhasználása


Új völgyhíd épül a Balaton mellett, itt húzzák fel

2018. október 31. 07:48 - I love Balaton
Új völgyhíd épül a Balaton mellett, itt húzzák fel

Lesz rajta hely a gyalogosoknak és bicikliseknek is.


Ez maga a csoda: szivárvány jelent meg a Balaton közepén, videóra vették az egészet

A balatoni viharjelzési szezon utolsó hetében az időjárás látványos szivárvánnyal búcsúzott.