2018. 05. 20. Bernát, Felícia

PÉTER ATTILA az 575 SUNSET RUN szpíkere

2018. január 25. 10:05 - 575 Team
PÉTER ATTILA az 575 SUNSET RUN szpíkere

Attilát vélhetően nem kell senkinek bemutatni, hiszen az év 365 napjából legalább 100 napot sportesemények műsorvezetésével tölt

Péter Attilával találkozhattok szinte az összes magyarországi rangos futóversenyen. Ő az a szpíker, aki mindent megtesz a jó hangulatért, még a legnagyobb létszámú futórendezvényeken is van a többséghez egy kedves szava, egy biztatása. Sok rendszeresen versenyzőt arcról felismer, kívülről tudja a legjobbak korábbi eredményeit is, mindig tökéletesen felkészült. Egy szóval: profi.

Attila testnevelő tanárként végzett 1984-ben a Pécsi Egyetemen. 15 éven át tájékozódási futó, junior korában válogatott kerettag is volt, edzőként is tevékenykedett. A triatlonsportban aktív munkájáért díjazták is. Ő a triatlon magyar hangja és szerintünk a futásé is. Talán kevesen tudják róla, hogy kétszeres ironman (3,8k úszás, 180k kerékpár, 42k futás). Dolgozott sportruházat gyártó cégnél oktatóként és mára szinte minden sportágban jeleskedik, mint szpíker. A mozgás a mindennapjainak része, rendszeresen sportol szülővárosában, a gyönyörű adottságokkal rendelkező Kaposváron és környékén. 

Keszthely_tri_rajt

2016-ban Keszthelyen a középtávú triatlon rajtja előtt

Nagy örömünkre Péter Attilát sikerült megnyernünk, így idén a Keszthelyi Sportfesztiválunkon nem csak az 575 Keszthely Triathlon  szombat reggeli középtávú rajtját, de az 575 Sunset Run 7 és 14 kilométeres távját is ő fogja elindítani a mezőnyt és az utolsó pillanatig fog bíztatni benneteket a versenyközpontban. 

Attilával készült interjúnkat olvashatjátok.

A '80-as évek végén a Deseda triatlonnal indult a karriered, mondhatjuk, hogy véletlenül?

A válaszom összetett, hiszen részben igen. Ezt megelőzően tájékozódási futóversenyeken konferáltam már, de mivel ezek a rendezvények a nézők szempontjából nem annyira érdekesek így nem lettem ismert. Aztán jött az említett Deseda triatlonverseny, ahol minket tájékozódási futókat arra kért a szervező, hogy jelöljük ki a futópályát. A rajt előtt már készen voltunk ezzel a feladattal és akkor azt mondták, hogy akkor jöjjön az Attila, majd ő bemondja mikor mi történik. Ekkoriban a strandon még volt egy hangszóró és én úgy döntöttem, hogy az ezt működtető piros gombot a rajt előtt 30 perccel már megnyomom és úgy is hagytam a verseny végéig. Ezzel azt értem el, hogy a strandolókat egyre jobban érdekelte, hogy mi történik a versenyen és odajöttek drukkolni, szuper hangulat lett. Ezt látva a többi versenyszervező is meghívott a saját versenyére. Ennek több, mint 30 éve.

Mi változott azóta a rendezvényeken?

Óriásit fejlődött minden, nemcsak a rendezvények a futók is. Ebben nagyon nagy segítségükre vannak a kütyük, az appok, a klubok ahová lehet csatlakozni. Az interneten komplett edzésterveket lehet letölteni. Hozzáteszem a sportruházat is óriási fejlődésen ment keresztül. Azt gondolom, hogy az elmúlt 20 évben nagyobb volt az előrelépés, mint az elmúlt 200 évben. A futóversenyek kínálata is pazar. Vannak akadálypályás futások, rövidebb-hosszabb bulis vagy éppen több napos futások vagy olyan, mint Keszthelyen a Sunset Run lesz, hogy a versenyzők a naplementében rajtolnak és belefutnak az éjszakába. A másik, amire büszkék lehetünk, hogy a magyarországi versenyek igazán magas színvonalúak hozzák, vagy meg is előzik az európai szintet. 

Milyen egy jó verseny?

Versenyzői és versenyszervezői fejjel is gondolkodva a szponzorok kiszolgálása soha nem lehet a verseny hátrányára. Mondok példát: azért, mert valakinek van egy ruhagyár szponzora a futópálya nem vezethet át a gyáron. A versenyszervezőnek a versenyszabályoknak és a távoknak megfelelően kell kiszolgálnia a nevezőket. Nagy előny egy gazdag rajtcsomag, de ha emiatt nincs idő a szervezés további fontos részleteire és mondjuk a futópályára behajt egy busz, akkor az igencsak elveszi a szép rajtcsomag élményét. A jó versenyre a célbaérkezés után azonnal újból benevezne az induló. 

A szpíkerkedés és a versenyek szervezése mellett hogyan alakult a magánéleted?

A feleségemmel még a gimnáziumban ismerkedtem meg Kaposváron. Pécsen ő is testnevelő tanárként végzett, így nagyon jól tudtunk  és tudunk együttműködni az élet minden területén. 4 gyermekünk van, a legidősebb akkor született, amikor 24 évesek voltunk, a legfiatalabb pedig amikor betöltüttük a 33-at. 

Idén 8. alkalommal rendezed február 4-én a Kaposvári Farsangi Félmaratont. 

A verseny története igazán érdekes. 8 évvel ezelőtt az 50. születésnapomra készültem és azt terveztem, hogy meghívom a sportoló barátaimat is. Szorgosan küldözgettem e-mailben a meghívókat és szinte mindegyik visszajelzésben benne volt, hogy a buli mellett azért de jó lenne egyet futni is. Na ekkor leültem egy térképpel kiszemeltem a kaposvári dombokat megnéztem, hogy mi lenne a versenyközpont és a cél és így pont kaptam egy 21 kilométeres távot, ezt égi jelnek tekintettem. Akkor 8 éve 180 fővel indultunk, idén több, mint 1000 nevezőnk van. Betelt a létszám, de nézőként is szeretettel várunk mindenkit. Bővebb információ a www.kaposvardombjai.hu oldalon találnak az érdeklődök. 

Ejszakai_futas_2018_cikkbe1

 

Mesés kúriát adnak el 490 millióért Tihanyban

2018. május 18. 10:03 - I love Balaton
Mesés kúriát adnak el 490 millióért Tihanyban

Csend, nyugalom, minőség - szerény félmilliárd forintért.


575 Keszthely Triathlon 2018 - IDŐREND

2018. május 17. 17:28 - Straub Ágoston
575 Keszthely Triathlon 2018 - IDŐREND

Kattints a részletekért...


Nyílt vízi tájékozódás, és csoportos helyzetek kezelése

Felkészítünk a versenyre


Balatoni alkotás lett az év magyar fagyija, igazi különlegesség a győztes

Az országos fagylaltversenyen balatoni győzelem született, Gyenesdiás öt díjat is nyert.


NEVEZÉS IDŐTARTAM VÁLTOZÁSOK

2018. május 15. 15:17 - 575 Team
NEVEZÉS IDŐTARTAM VÁLTOZÁSOK

Ha még nem neveztél vagy a gyermekedet szeretnéd benevezni, akkor olvasd el a változásokat


A futócipő-vásárlás legfontosabb szempontjai

2018. május 15. 14:50 - Tamás Rita
A futócipő-vásárlás legfontosabb szempontjai

Újabb top-tipp Ritától


Hegyi felkészülés hegyek nélkül? Van megoldás.

2018. május 14. 16:49 - Flander Marci
Hegyi felkészülés hegyek nélkül? Van megoldás.

Így készülj Keszthelyre!


Ritkán látható égi jelenséget rögzített egy kamera a Balatonnál

Nem sokszor láthatjátok így az égi eseményeket. tovább

Megválasztották a Balaton legjobb kávéját és koktélját

Igazi ínyencségeket választottak győztesnek, szeretni fogjátok őket.


Példátlan őrület zajlik a Balatonnál, ebből senki sem akar kimaradni

Ami most a Balatonnál megy, arra évekkel ezelőtt gondolni sem mertünk volna.


Ezekre figyelj, ha nagy hőségben futsz!

2018. május 8. 13:54 - Tamás Rita
Ezekre figyelj, ha nagy hőségben futsz!

Olvasd el figyelmesen és vigyázz magadra!