2018. 07. 19. Emília

Történelem 3D-ben

2012. július 4. 00:02 - I love Balaton
Történelem 3D-ben

Történelem 3D-ben

A nagyvázsonyi domboldalon álló Kinizsi Várban berendezett panoptikumban híres magyar uralkodók életnagyságú viaszszobrainak segítségével idézhetjük fel történelmünk meghatározó pillanatait.

 

Ha diákként mindig utáltad a papírízű történelemórákat, melyek csak adatokból és unalmasan előadott csatákból álltak, fontos uralkodóink életéből pedig legfeljebb csak a néhány fontosabb évszám maradt meg, látogass el Nagyvázsonyba, a Kinizsi Várba! A Balaton-felvidéki községben álló középkori várat a 15. században emelték, 1472-ben Mátyás király a hadjárataiban tanúsított helytállásáért Kinizsi Pálnak adományozta. A XVII. századra a vár lassan lepusztult, ekkor a Zichy főnemesi család használta, később  pedig börtönépületként szolgált. Régészeti feltárása és helyreállítása az ötvenes években kezdődött meg.

 

Az építményben a történelmi panoptikum mellett megtekinthetjük a középkori életet bemutató fegyverutánzatokat és bútorokat kiállító Vármúzeumot, Kinizsi Pál kápolnáját, illetve egy kőtárat is. A katonakiállítás keretében láthatunk egy háromezer darabból álló történelmi életképet a Honfoglalástól napjainkig: kézzel készített figurákat az adott korra jellemző öltözékkel, felszereléssel. A gyerekeket interaktív játszószoba, filmvetítés és kincskeresés várja.

 

A viaszszobor-kiállításon legfontosabb történelmi alakjaink, mint Géza fejedelem, Károly Róbert, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás és további tizenkét uralkodó látható életnagyságban, mint egy alternatív történelemóra valósághű szemléltető eszközei. A görög panoptikum kifejezés (pan: minden, optikum: látvány) itt szó szerint értendő, hiszen a tankönyvekkel ellentétben minden 3D-ben látható, többek közt Mátyás király híresen nagy orra vagy Szent István jobb keze, még a testén. A panoptikum nyáron minden nap 9.00-től 19.00 óráig tart nyitva a Kinizsi Várban (Nagyvázsony, Vár u. 9.). A belépőjegy felnőtteknek 350, gyerekeknek 250 forintba kerül, nagyvázsonyi lakosok számára a kiállítások megtekintése ingyenes.

 

Mohai Szilvia

Hihetetlenül menő lesz az új Sió-zsilip, új közösségi tér születhet Siófokon

A tender iránt eddig heten érdeklődtek, a terepmunkák várhatóan jövő tavasszal kezdődhetnek.


Idén is elefántokat fürdettek a Balatonban, ilyen volt a buli

Idén is elefántfürdetéssel indult szombaton Balatonlellén a Cirkuszok éjszakája.


Elképesztő programdömping lesz szombaton a Balatonnál, nem lesz könnyű választanod

Akármerre indulsz, szinte biztosan belefutsz valamilyen nagyszabású programba a tó mellett.


Véget ért a legfontosabb verseny, ezek most a Balaton legjobb strandjai

Harmincnégy balatoni strandon loboghat Kék Hullám Zászló, íme a legjobbak közülük.


Magyarország legmenőbb buszmegállója a Balaton mellett van, itt jó várni a buszra

A Tapolca környékén lakók tudják, hogyan kell kellemesebbé tenni a várakozással töltött időt.


Szombaton új világ kezdődik a balatoni hajózásban

2018. július 6. 08:38 - I love Balaton
Szombaton új világ kezdődik a balatoni hajózásban

Már nagyon sokan várták, hogy ez megtörténjen.


Kezdődik a Balaton legnagyobb fesztiválja, 160 ezer ember jön

Már tizenkettedszer Balaton Sound Zamárdiban, rengeteg újdonsággal.


Ötvenméteres óriáskerékkel ünnepli alapításának 50. évfordulóját Siófok

Már meg is nyitották az új látványosságot. tovább

IRONMAN NICE

2018. június 30. 07:27 - Flander Marci
IRONMAN NICE

Miért éppen Nizza? Hát, mert Alaszkában túl hideg van nekem ironman-t csinálni.


Még pont időben csinálták meg a legfontosabb felmérést: kiderül, melyik balatoni strand a legjobb

Az eredményhirdetést sem húzzák sokáig, hamarosan minden kiderül.


Van egy rossz hírünk a balatoni strandolóknak, valami történt a vízben

A korai melegnek és tiszta víznek vannak nem várt kellemetlen következményei.