2019. 08. 17. Jácint

Óriási siker volt a Balaton-átcsúszás, több ezren voltak a jégen

2017. január 28. 20:35 - I love Balaton
Óriási siker volt a Balaton-átcsúszás, több ezren voltak a jégen

A vártnál is nagyobb siker volt a szombati Balaton-átcsúszás.

Kardos Gábor ötletgazda Badacsony és Fonyód közé hirdette meg az átcsúszást, az eseményt a vízimentők biztosították.

6xyp1udjgqpr1qlwts

Óriási siker volt a buli, több ezren tették meg az öt kilométeres távolságot.

6xyp2hwtuk7w1hxrks

"Spontán jött létre a Balaton két partját összekötő első élőlánc, két órán át folyamatos menetoszlop volt Badacsony és Fonyód között."

 "Ez 7-8 ezer embert jelent" - írták az esemény Facebook-oldalán.

6xyp2getaqno1d6o5s

"A parkolók a nyári csúcsban sem szoktak így megtelni. Nagyobb baj nem történt, de délután háromkor a vízimentők közölték, hogy le kell jönni a jégről."

Nagyon köszönjük a profi segítségüket, és persze mindenkinek, aki eljött, és felelős részvételével hozzájárult az átcsúszás sikeréhez!"

6xyp0omsvnv21p5w3s
 
Nem szakadt be a jég senki alatt, csak esések miatt kellett segítséget nyújtani néhány indulónak - mondta Bagyó Sándor, az eseményt biztosító Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője.
 
6xyp1fvxbdyk1siycs
 
A badacsonyi starthelyről indulók az eligazítás mellett kaptak egy segélykérő telefonszámot, illetve egy ingyenes applikációt, amely megmutatja a mentésre indulóknak a hívó GPS koordinátáit.
 
6xyp1u3qcl6d1lmtrs
 
Az eseményt 16 civil vízimentő biztosította, ők 18 óra körül hagyták el a terepet, miután lánctalpas járművel végigjárták az átkelés útvonalát, és nem találtak rajta senkit.
 
6xyp2tyr5kyc1rfxus
 
6xyp1gwtpxcs1nbv4s
 
6xyp2s0clx3y1bjn9s
 
6xyp250bjfpq1gkqvs

(fotók mti)

Verseny utáni információk

2019. június 19. 09:13 - Kristóf Róbert
Verseny utáni információk

Összegyűjtöttünk pár fontos információt a verseny utáni kérdésekből.


Parkolás a verseny ideje alatt

2019. június 13. 10:28 - I love Balaton
Parkolás a verseny ideje alatt

Parkolók a versenyközpont környékén


Vasárnapi programok

2019. június 11. 15:12 - I love Balaton
Vasárnapi programok

Vasárnapi ingyenes sport programok


Ingyenes Alakreform edzés Rubint Rékával 2019

2019. június 11. 14:44 - I love Balaton
Ingyenes Alakreform edzés Rubint Rékával 2019

Idén, a keszthelyi versenyközpontban 60 percen át izzaszt meg minket Rubint Réka


Love Run

2019. június 6. 13:29 - I love Balaton
Love Run

4+4 km-es váltó futás pároknak


Nevezés átadás, átvétel a helyszínen és további információk

Témák: rajtcsomagátvétel, újdonságok, nevezés átadás


Középtáv és sprint rajtlista

2019. június 3. 14:25 - 575
Középtáv és sprint rajtlista

Középtáv és sprint táv rajtlista licensz státusszal


Liveok ideje és tervezett tartalma

2019. június 10. 12:02 - I love Balaton
Liveok ideje és tervezett tartalma

Igyekszünk minél több információt adni, hogy mosolyogva versenyezhess. tovább

Sprint nincs versenyengedélye lista

2019. május 20. 16:21 - I love Balaton

A versenyen csak olyan versenyzők indulhatnak el, akik rendelkeznek versenyengedéllyel.


Középtáv nincs versenyengedélye lista (licensz)

2019. május 20. 15:36 - I love Balaton
Középtáv nincs versenyengedélye lista (licensz)

A versenyen csak olyan versenyzők indulhatnak el, akik rendelkeznek versenyengedéllyel.


Az Enduraid gyerekfutás idén is ingyenes

2019. május 17. 14:56 - 575
Az Enduraid gyerekfutás idén is ingyenes

Május 18-tól - június 5-ig lehet nevezni a gyerekeket!