2019. 08. 17. Jácint

Végre felszámolják a Balaton-part egyik legelhanyagoltabb szakaszát, csodás park épül

2018. szeptember 24. 10:16 - I love Balaton
Végre felszámolják a Balaton-part egyik legelhanyagoltabb szakaszát, csodás park épül

A Balaton partján csaknem nyolc éve megvalósítani tervezett Ökopark koncepció nem kevesebbet tűzött ki célul, mint a Fűzfői-öböl teljes rekonstrukcióját.

A fejlesztési terv – amely a strand területén, a fövenyfürdőn és a tobruki szakaszon már érdemben javította a parti infrastruktúrát – most ezen a szakaszon is megvalósulhat.

Balatonfűzfő öbölmenti, korábban tározónak használt, feltöltött területének egy részét jelenleg elhanyagolt, pusztulófélben lévő, áthatolhatatlan erdős aljnövényzet borítja. Így turisztikai szempontból is fontos fejlemény, hogy a város önkormányzata a beruházással ezt a partszakaszt korszerűsíti, ezáltal hamarosan a lakosság által is birtokba vehető parkosított, fás terület alakul ki.

A fejlesztés része a parti sétányon már meglévő sétaút mellé kialakítani tervezett kerékpárút, illetve a Sirály utcán ma végigfutó balatoni kerékpárút tervezett bővítése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. koordinálásában, valamint a Fűzliget lakópark építése, amely a Laguna Yacht Club és a Marina Fűzfő vitorláskikötő közötti szakaszon valósul majd meg.

Ez a lakásépítési projekt, valamint az aljnövényzet- és faritkítás mellett tervezett faültetések illeszkednek a terület már korábban tervezett rehabilitációjába, amelynek során a beruházóval együttműködve több fát telepítenek majd a területre, mint amennyi rossz minőségűt onnan ki kell vágni. Az önkormányzat megbízásából az átalakítást tervező kertépítő vállalkozás szakvéleményben tett javaslatot arra, hogy milyen fákat lehet telepíteni a mostani elaggott állomány helyére.

Erre a területre már nem először írtak ki építési pályázatot. Az eljárásban nyertes beruházó cég az Ökopark koncepcióhoz igazodva, annak megvalósulását segítendő aktívan részt vállal a 85 lakásos lakópark előtti terület rehabilitációjában.

A teljes koncepció kivitelezését 2019 végéig tervezik megvalósítani, amikorra nemcsak Balatonfűzfő lakossága, de az odalátogató gyalogos és kerékpáros turisták, valamint hajótulajdonosok számára is élvezhető lesz a terület megújulása.

(via veol)

Verseny utáni információk

2019. június 19. 09:13 - Kristóf Róbert
Verseny utáni információk

Összegyűjtöttünk pár fontos információt a verseny utáni kérdésekből.


Parkolás a verseny ideje alatt

2019. június 13. 10:28 - I love Balaton
Parkolás a verseny ideje alatt

Parkolók a versenyközpont környékén


Vasárnapi programok

2019. június 11. 15:12 - I love Balaton
Vasárnapi programok

Vasárnapi ingyenes sport programok


Ingyenes Alakreform edzés Rubint Rékával 2019

2019. június 11. 14:44 - I love Balaton
Ingyenes Alakreform edzés Rubint Rékával 2019

Idén, a keszthelyi versenyközpontban 60 percen át izzaszt meg minket Rubint Réka


Love Run

2019. június 6. 13:29 - I love Balaton
Love Run

4+4 km-es váltó futás pároknak


Nevezés átadás, átvétel a helyszínen és további információk

Témák: rajtcsomagátvétel, újdonságok, nevezés átadás


Középtáv és sprint rajtlista

2019. június 3. 14:25 - 575
Középtáv és sprint rajtlista

Középtáv és sprint táv rajtlista licensz státusszal


Liveok ideje és tervezett tartalma

2019. június 10. 12:02 - I love Balaton
Liveok ideje és tervezett tartalma

Igyekszünk minél több információt adni, hogy mosolyogva versenyezhess. tovább

Sprint nincs versenyengedélye lista

2019. május 20. 16:21 - I love Balaton

A versenyen csak olyan versenyzők indulhatnak el, akik rendelkeznek versenyengedéllyel.


Középtáv nincs versenyengedélye lista (licensz)

2019. május 20. 15:36 - I love Balaton
Középtáv nincs versenyengedélye lista (licensz)

A versenyen csak olyan versenyzők indulhatnak el, akik rendelkeznek versenyengedéllyel.


Az Enduraid gyerekfutás idén is ingyenes

2019. május 17. 14:56 - 575
Az Enduraid gyerekfutás idén is ingyenes

Május 18-tól - június 5-ig lehet nevezni a gyerekeket!