2019. 08. 17. Jácint

Lefújták a nagy balatoni közlekedésfejlesztést, az indoklás kissé bicskanyitogató

2018. október 15. 09:41 - I love Balaton
Lefújták a nagy balatoni közlekedésfejlesztést, az indoklás kissé bicskanyitogató

Visszavonta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Balaton funkcionális térségének komplex közlekedésfejlesztési koncepciójának elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzést.

A NIF április 12-én tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben a Balaton funkcionális térségének komplex közlekedésfejlesztési koncepciója elkészítéséről szóló nyílt közbeszerzést. A pénteki Közbeszerzési Értesítőben megjelent tájékoztató ennek a visszavonását tartalmazza.

Az indoklás a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára hivatkozik, amely szerint az ajánlattételi idő lejárta előtt a felhívás visszavonható. A szépséghiba csak annyi, hogy az eredeti felhívásban az ajánlatok benyújtási határideje május 16. 11 óra volt.

Az eredeti felhívás kiemeli, hogy a koncepció készítése során a folyamatban lévő és a megvalósítani tervezett fejlesztéseket és azok hatását is figyelembe kell venni. Ezt követően példálózva felsorolja az ajánlatkérő, hogy mire gondol.

  • A vasúti fejlesztések között szerepel a Szabadbattyán-Tapolca-Keszthely vonal szűk keresztmetszetének a kiváltása, a vonal villamosítása és a központi forgalomirányítás kiépítése. Az első ütembe a Szabadbattyán-Balatonfüred közötti szakasz tartozik. A déli parton Lepsénytől Balatonszentgyörgyig a korszerűsítés nagyrészt elkészült, itt a kiegészítő munkákra kell koncentrálni. Javítani kell a Fonyód-Kaposvár vasútvonal állapotán. A listán szerepel a balatoni vasútállomások korszerűsítése is, a MÁV START pedig 9 motorvonatot vásárol.
  • A közúti fejlesztések körébe tartozik a Zalaegerszeget - Keszthelyen át - az M7-es autópályával összekötő R76-os jelű gyorsút megépítése.
  • A kerékpáros fejlesztések része a balatoni bringakör bezárása, a Budapest- Balaton kerékpárút megépítése és egy kerékpáros kölcsönzőrendszer létrehozása.
  • A légi közlekedés kapcsán feladat a Hévíz-Balaton Airport légijárat-forgalmának növelése és a kapcsolódó Sármellék-Zalavári iparterületek fejlesztése.
  • A vízi közlekedés fejlesztésébe tartozik a sokat emlegetett Badacsony és Fonyód közötti kompjárat megvalósítása, valamint a BAHART Zrt. kikötőfejlesztései.

A munkát az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) akarta finanszírozni a NIF.

A Napi.hu cikkének megjelenése után a NIF Zrt. is megszólalt. "A Balaton funkcionális térségének komplex közlekedésfejlesztési koncepciójának elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárás visszavonására azért került sor, mert a koncepció turisztikai fókuszú kidolgozása - az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárának feladatkiadása alapján - nem a NIF Zrt., hanem az MTÜ Zrt. illetékességi körébe esik, annak megrendelési kompetenciájával együtt."

Verseny utáni információk

2019. június 19. 09:13 - Kristóf Róbert
Verseny utáni információk

Összegyűjtöttünk pár fontos információt a verseny utáni kérdésekből.


Parkolás a verseny ideje alatt

2019. június 13. 10:28 - I love Balaton
Parkolás a verseny ideje alatt

Parkolók a versenyközpont környékén


Vasárnapi programok

2019. június 11. 15:12 - I love Balaton
Vasárnapi programok

Vasárnapi ingyenes sport programok


Ingyenes Alakreform edzés Rubint Rékával 2019

2019. június 11. 14:44 - I love Balaton
Ingyenes Alakreform edzés Rubint Rékával 2019

Idén, a keszthelyi versenyközpontban 60 percen át izzaszt meg minket Rubint Réka


Love Run

2019. június 6. 13:29 - I love Balaton
Love Run

4+4 km-es váltó futás pároknak


Nevezés átadás, átvétel a helyszínen és további információk

Témák: rajtcsomagátvétel, újdonságok, nevezés átadás


Középtáv és sprint rajtlista

2019. június 3. 14:25 - 575
Középtáv és sprint rajtlista

Középtáv és sprint táv rajtlista licensz státusszal


Liveok ideje és tervezett tartalma

2019. június 10. 12:02 - I love Balaton
Liveok ideje és tervezett tartalma

Igyekszünk minél több információt adni, hogy mosolyogva versenyezhess. tovább

Sprint nincs versenyengedélye lista

2019. május 20. 16:21 - I love Balaton

A versenyen csak olyan versenyzők indulhatnak el, akik rendelkeznek versenyengedéllyel.


Középtáv nincs versenyengedélye lista (licensz)

2019. május 20. 15:36 - I love Balaton
Középtáv nincs versenyengedélye lista (licensz)

A versenyen csak olyan versenyzők indulhatnak el, akik rendelkeznek versenyengedéllyel.


Az Enduraid gyerekfutás idén is ingyenes

2019. május 17. 14:56 - 575
Az Enduraid gyerekfutás idén is ingyenes

Május 18-tól - június 5-ig lehet nevezni a gyerekeket!