Minden, amit tudni kell a hamvak szórása, hazavitele, a hajós, és az alternatív búcsúztatások kapcsán

Halotti hamvak szórása esetén több lehetőség közül kell választani. A szórás lehet hajós (esetleg légi) történhet temetőben az erre a célra kijelölt szóróparcella – pl. az Újköztemető Szóróparcella vagy az Óbudai Temető Szóróparcella - területén, illetve a hamvak hazavitele után akár otthoni környezetben is. Nézzük, melyik lehetőségről, mit kell tudni!

A hamvak szétszórása temetői szóróparcellában

Ha sírkertekben, például az Újköztemető Szóróparcella vagy az Óbudai Temető szóróparcella területén történik a hamvak szétszórása, van lehetőség helyben, polgári vagy egyházi szertartás megrendezésére. Ha a család ezt a lehetőséget választja, minden a hagyományos búcsúztatásokhoz hasonlóan történik, annyi különbséggel, hogy mivel az elhunyt földi maradványai véglegesen és azonnal visszakerülnek a természetbe, nincs szükség sírhely megváltására, a későbbiekben gondozására, illetve urna, sírkő, fejfa vagy kereszt megvásárlására, ha van sír (és benne hely), a sírhely megnyitására, a feliratok átírására. stb.. Ha a család szeretne klasszikus búcsúztatást, viszont nem ragaszkodik ahhoz, hogy az elhunytnak a temetőben fizikai formát öltő emléket állítson, illetve az elhunyt nem rendelkezett másképp, érdemes ezt az alternatívát választani, hiszen praktikus megoldást jelent az azonnali és a később felmerülő járulékos költségek minimális szinten tartásához, miközben mégiscsak méltó módot biztosít az elhunyttól való elbúcsúzáshoz. A legfontosabb tudnivaló itt az, hogy Budapesten november 19. (vagy ha tartós fagy köszönt be, nov. 19. előtt) - és március 15. között a hamvak szétszorasa csak az Újköztemető Szóróparcella, illetve a Fiumei úti sírkert területén engedélyezett – mégpedig nem jelentéktelen téli felár ellenében – tehát a többi helyen, például az Óbudai Temető Szóróparcella területén a diszperzió ebben az időszakban tilos. Ha a család ezen alternatíva mellett dönt
 
  • az ügyinézési díjjal (ami magában foglalja a halottvizs. biz., az anyakönyv. kivonat beszerzésének költéségét, a halálozás Nyugdíjfolyósító Igazgatóság felé történő bejelentését),
  • a hamvasztás, és a kapcsolódó kiegészítők díjával,
  • a holttest szállításának díjával,
  • valamint a szertartás díjával kell számolnia.

Természetesen az összes kapcsolódó intézési feladatot elvégezzük Ön helyett.

Hajós búcsúztatás

Egyre elterjedtebb alternatívát képvisel az elhunyt maradványainak vizi járműről történő diszperziója. Ebben az esetben a hamvak szórása Dunába (Tiszába, Balatonba) egy speciális hajóról történik (bár a szorás kifejezés ebben az esetben nem pontos, hisz egy biológiai úton lebomló hamvvederben vannak elhelyezve a maradványok, és ebben a tartóban süllyednek le a folyó vagy a tó fenekére a szertartás végére). A hajóról történő búcsúztatás előnye, hogy ha az elhunytat vagy a családot valamilyen emlék vagy pozitív érzés köti a folyóhoz, a tóhoz, ez a kapcsolatot a módszerrel méltó módon fejezheti ki; a hajón történő temetes során lehetőség van a klasszikus temetői búcsúztatások, szertartások elvégzésére, sőt a tor megrendezésére is, hisz ezek a vízi járművek rendszerint vendéglátói kapacitásokkal is rendelkeznek. A hajóról történő búcsúztatás további előnye, hogy a szertartáson részt vevők végig együtt maradnak, amíg a hajó kiköt.

Erre a típusú eljárásra rendszerint hamarabb is lehet időpontot kapni, mint egyéb típusok esetében. Természetesen a hajó télen fűtött, nyáron hűtött környezetet biztosít. A ceremónia rendszerint úgy történik, hogy a hozzátartozók a szertartás előtt kis idővel megérkeznek a kikötőbe, majd felszállnak a hajóra a szertartásvezetővel – pappal, lelkésszel, világi szónokkal – együtt. Az elhunyt hamvait tartalmazó biournát vagy mi adjuk át a hajó kapitányának, vagy az egyik családtag - aki korábban a hamvvedret elhozta az irodánkból. Amikor a hajó a temetes helyszínére ér, a személyzet a hamvvedret a folyó, tó vízére helyezi, amely csendesen elmerül a habok között. Ugyanekkor kerül sor a megemlékezők által hozott virágok elhelyezésére is (tehát, ha esetleg felmerül a kérdés a szertartás előtt, hogy milyen virág illik szórásos temetésre, a válasz az, hogy lebomló, tehát vagy természetes vagy lebomló műanyagból készülő). Végül a hajó kiköt, a ceremónia pedig befejeződik

Jó választást jelent a módszer, ha ünnepélyes, emelkedett módon kíván a család elbúcsúzni az elhunyttól, a fizikai emlékállítással járó költségek és kötöttségek nélkül. Ha ezen alternatíva mellett dönt
 
  • az ügyintézés díjával (iratok beszerzése)
  • a krematóriumi költségekkel
  • a holttest szállításának díjával
  • a szertartás díjával
  • a vízügyi hatóság engedélyezési díjával
  • valamint a környezetbarát bio urna díjával kell számolnia.

Természetesen ebben az esetben is elvégezzük az összes ügyintézéssel kapcsolatos feladatot Ön helyett.

A hamvak hazavitele

Ha az urna hazavitele mellett határoz a család, maradhatnak a hamvak a lakásban is, de diszperzió mellett is dönthet, vagyis később a szorast maga végzi el az általa kiszemelt, vagy az elhunyt által meghatározott helyen  a klasszikus, temetői szertartás lebonyolítására értelemszerűen nincs mód, tehát ha a család úgy gondolja, ebben az esetben a ceremóniával járó plusz költségek is megspórolhatók (a temetőben vagy templomban történő fizikai emlékállítással járó kiadások mellet).  Ugyanakkor az otthoni szoras is épp olyan szép és megható tud lenni, mint egy klasszikus szertartás. Rendezhetünk ünnepélyes szertartást, beleértve a verseket, beszédeket és imákat is, vagy akár egészen fesztelent is, ha úgy érezzük, hogy az jobban illene az elhunythoz.
 
Mielőtt azonban bármilyen döntést hoznánk arról, hogy hol, mikor és hogyan szeretnénk „otthon” temetőn, hajón kívül, klasszikus szertartás nélkül szétszórni szerettünk földi maradványait, nem árt tisztázni néhány szabályt - hamvak szórása kormányrendelet által szabályozott, de ez rendelkeznek a hol lehet a hamvakat szétszórni kérdését illetően is – illetve néhány tévhit eloszlatására is sort kerítünk az alábbiakban.
 
Ha haza szeretnénk vinni az urnát ezt egy, a hamvak hazaviteléhez szükséges nyilatkozat kitöltésével, illetve csak akkor tehetjük meg, ha vállaljuk, hogy otthonunkban minden családtagnak lehetőséget adunk a látogatásra, vagy ha számukra is elérhető helyen ássuk el, illetve szórjuk szét a hamvakat. A temettetőnek be kell mutatnia a halotti anyakönyvit kivonatot vagy a halottvizsgálati bizonyítványt az ügyfélszolgálat munkatársának vagy a temető gondnokának, aki igazolást állít ki az urna átadásáról. Az igazoláson fel kell tüntetni, hogy hol fogják elhelyezni a hamvakat tartalmazó urnát. Kormányrendelet mondja ki azt is, hogy temetőn kívüli ingatlanon a hamvakat csakis a tulajdonos előzetes hozzájárulása után lehet szétszórni.
 
Ha az elhunyt személy halála előtt nem nyilatkozott erről, akkor minden rokonnak hozzá kell járulnia, és az érintett terület tulajdonosától is engedélyt kell szereznünk a hamvak ilyen formán történő szélnek eresztéséhez. A főváros parkjaiban például tilos, de a Dunán legális a az ilyen típusú szertartások megrendezése. Környezettudatos megoldás is egyben a folyamatosan népszerűsödő "biotemetés", ami azt jelenti, hogy a hamvakat egy lebomló urnában ássák el, és föléjük valamilyen növényt, általában fát ültetnek. Növekszik a száma a repülőgépes szórásoknak is, ami ugyan exkluzívnak hangzik, meglepő módon akár egy koporsós temetés ára alatt is  elérhető lehet.
 
Egyébként maga a  szórás  kifejezés félrevezető, mivel a halotti hamvak valójában nem hamu, hanem zúzott csonttöredék, és a folyamat tipikus ábrázolásával ellentétben általában nem egy szépséges felhőként úszik tova a levegőben. A valóságot talán a legélethűbben A nagy Lebowski című film végefelé játszódó fekete humorú jelenet ábrázolja: Walter és cimborája a harmadik főszereplő, Donnie hamvait próbálják széthinteni az óceán fölött, amihez egy kiürült kávésdobozt használnak urnaként, de a szél elkapja Donnie maradványait, és jó részét az arcukba szórja. Más elbeszélések arról számolnak be, hogy a hamvak nem akartak eloszlani a várt módon, hanem egy tömbben hullottak a vízbe. Szóval ez nem olyan könnyed és tetszetős dolog, mint ahogy a „hamut szórni” kifejezésből gondolnánk.
 
Ha szerettünk hamvait szétszórva kívánjuk örök nyugalomra helyezni, akkor valószínűleg az alábbi módszerek valamelyikét fogjuk használni. Mielőtt nekilátnánk, ellenőrizzük a helyi hatóságoknál, hogy nincs-e akadálya a maradványok elhelyezésének a kívánt helyen.
  • Szélnek eresztés: valószínűleg ez áll a legközelebb ahhoz, ami a legtöbb ember fejében él a hamvak szórasaról. A maradványokat szóró hengerből öntik ki, hogy a szél szétterítse őket. Ügyeljünk arra, hogy először ellenőrizzük a szél irányát, és arrafelé hintsünk. A maradványok nagy része csak rövid utat tesz meg, mielőtt a földre esne, a könnyebb, porszerű részecskék szürkés felhőben oszlanak el (lásd még „hamvak szórása természetben”, „hamvak szórása erdőben”)
  • Hamvak elhelyezése a földbe: a talajba egy lyukat vagy árkot ásnak, és a hamvakat vagy közvetlenül a földbe, vagy biológiailag lebomló urnába helyezve eltemetik.
  • Gereblyézés: a hamvakat az urnából egyenletesen öntik a laza talajra, utána pedig az elhunyt családtagjai és szerettei egyenként gereblyézik a hamvakat a földbe. Ügyeljünk arra, hogy a szóró hengert a talajhoz közel tartsuk a szél miatt. Ha a szertartást úgynevezett szórókertben rendezik, akkor valószínűleg ezt a módszert fogják használni.
  • Vízi temetés (pl. hamvak szórása Balatonba „saját kezűleg”) a hamvakat az elhunyt által szeretett folyóba vagy tóba szórják. Ennél a módszernél a legesélyesebb, hogy a földi maradványok a gyászolókon fognak kikötni, vagy a hajó oldalához tapadni, ezért ajánlott biológiailag lebomló urnát használni. Léteznek olyan speciális hamvvedrek, amelyeket kifejezetten úgy terveztek és gyártottak, hogy gyorsan lebomoljanak a vízben.
  • Légi temetés: a hamvakat a levegőből, egy speciálisan tervezett repülőgépről szórják szét. Az elhunyt hamvait a hozzátartozók is elkísérhetik, és fentről nézhetik végig, amint a hamvak virágszirmok kíséretében távoznak a levegőbe.
  • Díszek készítése: a maradványokból emléktárgyak, ékszerek készíthetők, sőt speciáis körülmények között, a hamvakból gyémánt is előállítható

Egy szó, mint száz

A hamvak szélnek eresztése ősrégi hagyomány, valószínűleg olyan régre nyúlik vissza, mint maga a a halottégetés; megfizethető, praktikus, mégis méltó, ünnepélyes alternatívát jelent. Nem is csoda, hogy az búcsú ezen módja, mint a temetes, a halotaktól való elköszönés alternatív módja egyre gyakoribb, A hagyományos temetkezés egyre inkább kimegy a divatból, mivel igen költséges, és a halotakhoz kötődő szokások is változóban vannak. Ezzel együtt a sírhelyek utólagos megváltására is egyre kevesebben hajlandóak, így gyakorta előfordul, hogy a halotakat huszonöt év „végső nyugalom” után eltávolítják a sírból. Lassanként átalakul a sokmilliárdos temetkezési piac: a hamvasztast egyre kevesebb rejtély és tévhit lengi körül, sőt, hiába tiltakoznak az egyházak és a sírhelylobbi, egyre többen viszik magukkal a hamvakat, és roppant népszerű a hamvak szétszorasa földön, vízen és levegőben. Egyre nagyobb teret hódítanak az alternatív megoldások, a hamvakat egyre több család viszi el magával. Ez persze se a temetőknek, se a templomokban urnahelyekkel is kereskedő egyháznak nem tetszetős megoldás, ezért nyomást próbálnak gyakorolni a hamvak elvitelének betiltása érdekében, Magyarországon azonban egyelőre nem fenyeget ilyen veszély.