2020. 10. 24. Salamon

A szexpanoptikum (18+)

2013. augusztus 24. 08:27 - I love Balaton
A szexpanoptikum (18+)

Szemérmes ember ne menjen el a keszthelyi kiállításra, mert itt élesben mutatnak mindent. Mindent. Mi meg fotóztunk. Válogatás az idei legnépszerűbb cikkeinkből, ez most 18 éven felülieknek.

Fontos: aki még nem múlt el 18 éves, zárja be a cikket, mert felnőtt tartalom található benne.

Keszthely a Balaton Párizsa, Rómája vagy New Yorkja, szóval tele van műtárgyakkal, értékes múzeumokkal, pezsgő a kulturális élete.

De mindez eltörpül a szexpanoptikum jelentősége mellett.

Megmondom őszintén, fogalmam sincs, mi értelme ennek a helynek. Ugyanaz üzemelteti, aki a szintén teljesen értelmetlen, ám nagyon szórakoztató Horrormúzeumot, és lehet ugyan szépelegni, meg a reneszánsz irodalmi előképekre hivatkozni, de ez a kiállítás végső soron a dugásról szól. Annyira nyersen, hogy még a kemény pornón edződött látogató is pironkodva fordul el a premier plánban mutatott behatolásoktól.

Vigyázat: ettől a szexpanoptikum még érdekes, vicces és képes lekötni negyed-fél órára, sőt, csak a széplelkek kerüljék el, mert ők vagy sírva rohannak majd ki, vagy fel akarják majd gyújtani a kócerájt valamelyik vallás vagy izmus nevében.

Pedig, ahogy erre a táblák is felhívják a figyelmünket, a bemutatott erotikus jelenetek nem valami modern kori csökevények: az összeshez középkori vagy későbbi fametszetek szolgálták az alapot. Érdekes információ, hogy az emberek a 16. században is dugtak, és az akkori művészek előszeretettel örökítették meg az ilyesmit írásban, vagy valamilyen képzőművészeti alkotásban.

Így például ez a szoborcsoport, amelyiken a férj a hordót tisztítja, a feleséget meg a vevő döngeti a hordónak támasztva, megtalálható a Dekameronban, és tegyük hozzá, hogy Boccaccio nem volt különösebben szemérmes, amikor fogalmazott.

A következő műtárgyat aztán már tényleg túlzásnak éreztem, hiszen miközben az egyik derék legény csinálja a lányt hátulról, a másik akcióra készen fekszik alattuk, míg a harmadik a doboz túloldalán, a dobozba dugott merev pénisszel várja, hogy a lány rábukjon, szóval ez még hardcore pornónak is túlzás.

Aztán néhány teremmel később megtaláltam ezt az 1787-es könyvrészletet, a Libertinus hajnali misét, amin ugyanez a jelenet szerepelt.

Persze attól még, hogy valami régi, nem lesz ízléses, és a szexpanoptikumtól semmi sem áll messzebb, mint az ízlésesség, ezt bizonyítja a Bill Clinton-szoborcsoport, és néhány szuperrészletes bábu:

Ugyanakkor lássuk be, hogy ami évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, az téma lesz akkor is, ha nem beszélünk róla, és alapvetően tök jó, hogy van egy múzeum, ami finomkodás nélkül az arcunkba tolja a témát. És el lehet merengeni azon, hogy a szobrok mennyire élethűek, vagy hogy tényleg szükség volt-e Bill Clintonból kiállítási tárgyat csinálni, de tény, hogy nem kötelező bemenni, és ha épp nem a strandon eszed a lángost, vicces program benézni a szexpanoptikumba.

Erotika múzeum
Keszthely, Kossuth Lajos utca 10.
Tel: 06308556533
Nyitva nyáron: 9:00 - 18:00
Nyitva télen: 10:00 - 17:00

Ha a Balatonnál vagy, egy lépést se tegyél az I love Balaton app nélkül, amely csak a legjobb helyeket ajánlja neked! Még nincs meg?
Letöltés Androidra itt: https://play.google.com/store/apps/details?id=org.apache.cordova.ilovebalaton&hl=hu
Letöltés iOS-re itt: https://itunes.apple.com/hu/app/i-love-balaton/id684789710?mt=8

Döntés a 2020-as versenyről

2020. június 5. 13:34 - Khtri
Döntés a 2020-as versenyről

A cikkben található időpontban lesz megrendezve a Keszthely Triatlon


2020 Keszthely Triathlon nevezési rendelkezés

2020. május 25. 10:47 - I love Balaton

Május 29-ig döntened kell a nevezésedről.


Közlemény a Sunset Run megrendezésével kapcsolatban

A szervezési feladatainkat elvégeztük.


Közlemény a verseny megrendezésével kapcsolatban

A kormány a járvány terjedésének lassítása miatt betiltotta a tömegrendezvényeket.


A 2020-as My 575 Challenge választható férfi futó mezei

2020. február 7. 12:08 - I love Balaton
A 2020-as My 575 Challenge választható férfi futó mezei

6 féle 575 Pro futómezből választhattok


A 2020-as My 575 Challenge választható Női futó mezei

2020. február 7. 11:54 - I love Balaton
A 2020-as My 575 Challenge választható Női futó mezei

Az alábbi mezekből választhatsz


Regisztráció & Nevezés a 2020-as Sunset Run-ra

2020. február 7. 11:14 - I love Balaton
Regisztráció & Nevezés a 2020-as Sunset Run-ra

My 575 Challenge sporthétvége rendezvényei


Hétfő éjfélig 10.000 Ft 575 Factory kedvezmény a nevezőknek

Ha még nem most vasárnap éjfélig nagyon megéri, mert mindenki aki vasárnap éjfélig benevez, kap egy 575 Factory vásárlási utalványt.Aki november 5 éjfélig nevezett már megkapta a regisztrációkor. tovább

5.000 Ft vagy 10.000 Ft-os garantált 575 Factory kupon a november 10-ig nevezőknek

Kupon a Keszthely Triathlon nevezőinek


Ma 19:30-kor nyit a nevezés a Középtávra

2019. október 21. 09:38 - Khtri

FB belépés nem működik


Nevezés tudnivalók 2020

2019. október 18. 12:17 - 575
Nevezés tudnivalók 2020

Fontos információk - klikkelj!