2020. 08. 12. Klára

Elképesztő rekorddal nyerte a Kékszalagot a Fifty-Fifty

2014. július 10. 16:20 - I love Balaton
Elképesztő rekorddal nyerte a Kékszalagot a Fifty-Fifty

Most képzeljétek el, hogy a Nemere II. 57 évig tartotta a Kékszalag rekordját 10 óra 40 perces idővel. A Józsa Márton vezette kétárbocos, magyar építésű katamarán, a Fifty-Fifty 2012-ben tudta csak megdönteni a tókerülő verseny csúcsát, de akkor is csak hat percet faragott belőle.

Ehhez képest mi történt az idén, a verseny eredeti szellemiségének megfelelően újra nyílttá tett versenyen? Hát az, hogy a Fifty-Fifty félelmetes új rekordot állított fel a 155 kilométeres távon. Kapaszkodjatok meg: az új rekord 7 óra 13 perc (7:13:57), a korábbi 10 óra 34 perc helyett. Még egyszer: 7 óra 13 perc. Félelmetes, gratulálunk a hajó teljes legénységének!



A címvédő, tizenegyszeres győztes Litkey Farkas előre jelezte, hogy ideális szélben az idén akár 4-5 óra alatt meg lehet kerülni a tavat, és a győzelemhez ugyan végül több idő kellett, az óriási csúcsdöntésben nem tévedett a sokszoros bajnok.

Az idei verseny nagy drámája, hogy az 1988-as Amerika-kupára épített Evopro Katamadárral Litkeyéknek már a verseny elején ki kellett szállniuk: szinte rögtön a rajt után elszakadt a forstag tartó két fő kötél közül a jobb oldali, kiesett a kitámasztó rúd és kicsit meg is repedt, ezt pedig nem tudták visszaszerelni. A Fifty-Fifty így legnagyobb ellenfele hiányában győzött, ami miatt Józsa Mártonék valószínűleg pont annyira szomorúak, mint mi.

A versenyen végül 522 hajó indult el, második a Naturaqua, harmadik pedig a Black Jack lett. Rekord született az egytestűek között is: a Raffica óvatos menetben, de így is több mint fél órával megdöntötte a Nemere II. 59 éves rekordját. Az ideje 9 óra 56 perc 46 másodperc.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának kommunikációs igazgatója az MTI-nek péntek hajnalban azt mondta: folyamatosan érkeznek a hívások a bajba jutott vitorlások mentésére. A Balatonon hét hajójuk egyfolytában kint van, és dolgozik a bajba jutottak mentésén.

A vízimentők szerint 40-60 kilométer/órás szélerősségű a vihar, helyenként esik az eső, és rosszak a látási viszonyok. A verseny indulói közül 100-150-re tehető azok száma, akik felkészületlenül vágtak neki a távnak, és jó esetben menet közben feladták a küzdelmet.

Eddig 3-4 hajó borult fel és került víz alá, 10-15 árboc- és 5-6 kormánytörés történt, továbbá 30-40 induló esetében vászonszakadás miatt kellett segítséget nyújtani. A vízbe kerülteket mind kimentették, eltűnt emberről nincs hír, néhányan megsérültek, azok közül a legsúlyosabb vállficam, illetve kézfejtörés volt eddig.

46. Kékszalag:

1. Fifty-Fifty (Józsa Márton Miklós - M0) 7:13:57
2. Naturaqua (Andreas Hagara - M2) 7:38:05
3. Black Jack (Nagy R. Attila - M1) 8:05:41

Döntés a 2020-as versenyről

2020. június 5. 13:34 - Khtri
Döntés a 2020-as versenyről

A cikkben található időpontban lesz megrendezve a Keszthely Triatlon


2020 Keszthely Triathlon nevezési rendelkezés

2020. május 25. 10:47 - I love Balaton

Május 29-ig döntened kell a nevezésedről.


Közlemény a Sunset Run megrendezésével kapcsolatban

A szervezési feladatainkat elvégeztük.


Közlemény a verseny megrendezésével kapcsolatban

A kormány a járvány terjedésének lassítása miatt betiltotta a tömegrendezvényeket.


A 2020-as My 575 Challenge választható férfi futó mezei

2020. február 7. 12:08 - I love Balaton
A 2020-as My 575 Challenge választható férfi futó mezei

6 féle 575 Pro futómezből választhattok


A 2020-as My 575 Challenge választható Női futó mezei

2020. február 7. 11:54 - I love Balaton
A 2020-as My 575 Challenge választható Női futó mezei

Az alábbi mezekből választhatsz


Regisztráció & Nevezés a 2020-as Sunset Run-ra

2020. február 7. 11:14 - I love Balaton
Regisztráció & Nevezés a 2020-as Sunset Run-ra

My 575 Challenge sporthétvége rendezvényei


Hétfő éjfélig 10.000 Ft 575 Factory kedvezmény a nevezőknek

Ha még nem most vasárnap éjfélig nagyon megéri, mert mindenki aki vasárnap éjfélig benevez, kap egy 575 Factory vásárlási utalványt.Aki november 5 éjfélig nevezett már megkapta a regisztrációkor. tovább

5.000 Ft vagy 10.000 Ft-os garantált 575 Factory kupon a november 10-ig nevezőknek

Kupon a Keszthely Triathlon nevezőinek


Ma 19:30-kor nyit a nevezés a Középtávra

2019. október 21. 09:38 - Khtri

FB belépés nem működik


Nevezés tudnivalók 2020

2019. október 18. 12:17 - 575
Nevezés tudnivalók 2020

Fontos információk - klikkelj!